2022. augusztus 12.

A FATBOND® súlycsökkentő és elhízást megelőző orvostechnikai eszköz forgalmazójának közleménye

A Gazdasági Versenyhivatal 2022. augusztus 8-i közleménye szerint, határozatban elmarasztalta a FATBOND súlycsökkentő orvostechnikai eszköz forgalmazóját. A sajtóban megjelent cikkek azt sugallják, hogy a hatóság a termék összetételét vagy hatását bírálta, miközben valójában egy jogi kérdésben nincs egyetértés a forgalmazó és a GVH között.
A GVH a kommunikációért felelős Kék Padlizsán Kft., mint reklámügynökség elmarasztalása mellett a forgalmazó SCB TRADE Kft.-t elsődlegesen azért marasztalta el, mert véleménye szerint nem rangsorolta a FATBOND ®-ot az orvostechnikai eszközökön kívül, a gyógyászati segédeszköz kategóriába is.

Valójában a FATBOND egy súlycsökkentő és elhízást megelőző orvostechnikai eszköz, amely EU-s CE tanúsítvánnyal és ún. EK-jelöléssel rendelkezik. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) rögzítette, hogy a gyártó eleget tett a gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004 (XI. 23.) EüM rendelet gyógyászati segédeszközök forgalmazására vonatkozó szabályainak, a termék jogszerűen forgalmazható Magyarországon. Ezt a GVH sem vitatja, amely határozatában kijelenti „Tekintettel arra, hogy a terméket a gyártója IIa kockázati osztályba sorolt orvostechnikai eszközként helyezte jogszerűen forgalomba,…. mivel a termék rendelkezik IIa kockázati osztályban érvényes EK megfelelőségi tanúsítvánnyal, jogszerűen került forgalomba és megfeleltethető az orvostechnikai eszköz fogalmának.”

A GVH úgy véli, hogy az orvostechnikai eszköz kategórián felül a FATBOND terméket gyógyászati segédeszköz kategóriába is be kell sorolni. Valójában az EU-ban kizárólag csak orvostechnikai eszköz minősítés létezik, nincs külön gyógyászati segédeszköz kategória. 

A magyar jog szerint ahhoz, hogy egy orvostechnikai eszközt gyógyászati segédeszköz kategóriába is be kelljen sorolni, négy feltételnek kell együttesen megfelelnie: 

i) átmeneti, vagy végleges egészségkárosodással, fogyatékossággal élők használatában vannak, 

ii) használatuk során nem igénylik egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy folyamatos jelenlétét, 

iii) testüregben, vagy testen viselik, vagy alkalmazzák, a test megtámasztására vagy mozgatására alkalmazzák és 

iv) diagnosztikus, terápiás, rehabilitációs, vagy ápolási célt szolgálnak. 

A FATBOND ® ezekből csak a ii)-es feltételnek felel meg, azaz használata nem igényel egészségügyi személyzetet. 

A törvény szerint amennyiben a fentiek közül bármelyik feltétel nem valósul meg, úgy az adott eszköz nem tartozik az orvostechnikai eszközök és a gyógyászati segédeszközök közös halmazába, vagy az egyiknek, vagy a másiknak (illetve egyiknek sem) minősülhetnek csak. Azaz az eddigi szabályozás szerint a FATBOND ® orvostechnikai eszközt nem lehetne egyben gyógyászati segédeszköznek is tekinteni.

Az elmarasztaló határozat az alapos GVH vizsgálat után semmilyen megtévesztést nem állapított meg a FATBOND ® hatásmechanizmusával, a dobozon, illetve a tájékoztatóban szereplő, egészséggel kapcsolatos állításokról.

A GVH határozata szerint a bemutatott szakmai dokumentáció és klinikai vizsgálatok alapján a FATBOND ® hatásmechanizmusaival kapcsolatban továbbra is jogszerűen kommunikálhatók az alábbiak: 

étvágycsökkentő, nassolásgátló, szénhidrát- és zsírmegkötő, azaz négyszeres kalória-gátló hatással rendelkezik. A növényi rost-komplexnek a vastagbél mikrobiomra gyakorolt prebiotikus hatását klinikai vizsgálat igazolja. Továbbra is elmondható, hogy csökkenti a hizlaló hatású, Firmicutes baktériumok arányát a vastagbélben.

A FATBOND jelenlegi forgalmazója nem vitatja a GVH által, a termék komplexebb kategóriába való sorolását és Magyarországon a gyógyászati segédeszközöknek is megfelelő módon fogja reklámozni a súlycsökkentő és elhízást megelőző orvostechnikai eszközt.